Burg Raiffershardt
Szűz Mária 1996-ban a hercheni Burg Raiffershardt-ban, Windeck közelében többször, több ember előtt megjelent.
Jelenéseinek alkalmával a Szűzanya megígérte, hogy ezen az általa megszentelt helyen elmondott kérések és imák meghallgatásra találnak.
Különösen arra hívta fel a figyelmet, hogy ezen a helyen a beteg állatokért mondott imákat hallgatja meg.
Egyben kifejezte kérését, hogy hozzanak létre egy kegyhelyet, egy őt ábrázoló szoborral és egy gyógyforrással.
Megjelölte a helyet, ahol a gyógyforrás fakadt és egy kút építését kérte, hogy az az emberek és állatok rendelkezésére álljon.
20 évvel ezelőtt Szűz Mária már megjelent itt néhány embernek ugyanezzel a kéréssel.
Ők azonban féltek környezetük reakciójától, ezért nem teljesítették a kérést.
A kegyhely megszentelésére 1997. december 22-én került sor. Időközben felépült egy gyönyörű pavilon is, amely Szűz Mária szobrához hívja imádkozni az arra járókat. A kegyhelyet látogató emberek továbbra is állandó jelenésekről, találkozásokról és gyógyulásokról számolnak be.
Jöjjön el, látogassa meg a kegyhelyet és a fedett pavilont. Merítsen vizet a kútból, mondja el Szűz Máriának a gondjait, vágyait és kívánságait, és időzzön el egy kicsit itt, a béke szigetén.
A kegyhelynél Rendünk rendszeresen istentiszteletet, rózsafüzért és egyéb ünnepségeket tart, amelyekre szeretettel meghívjuk Önt. Az aktuális időpontokat megtalálja a német weboldal Aktualitások menüpont alatt.